Nos, hogy is kezdjem...
Llansamlet egy kis városkából, meg egy kurva nagy ipari parkból áll (Swansea Enterprise Park). A hotel, ahol lakunk (mármint a technikusok persze), ennek a kellős közepén van, ami azért jó, mert hihetetlenül egyszerűen be tudsz vásárolni magadnak, ha mondjuk szükséged van nagy tételben mélyhűtött húsra, szőnyegre, kemping felszerelésre, bútorra, elektronikai berendezésekre, avagy autós kellékekre (a mélyhűtött jelzőt természetesen csak a húsra értettem) . :D Azért szerencsére van a közelben még teszkó, asda (ami a teszkó egy másik megfelelője indöjúkéj), börgerking, meg még pár hasznos bolt. És ami a legfontosabb, van török takeaway büfé, eredeti török tulajjal és alkalmazottakkal. :)
Ez azért fontos, mert a törökök a legtöbb esetben nagyon barátságosak, és utálják az angolokat, mert azok lenézik a törököket (valljuk be minden különösebb ok nélkül). Hacsak azért nem, mert az angolok híresek arról, hogy kurd-barátok és esetleg egészségtelen hatással van a lelki világukra a török-kurd ellentét (ami valljuk be, sokkal inkább a törökök részéről valósul meg, mint a kurdokéról). Ez természetesen baromság, az angolok már csak sportból is rasszisták, és tényleg lenézik a bevándorlókat. Természetesen nem általánosítok, csak azokra az angolokra értem, akikkel már valaha találkoztam, azok közül sem mindegyikre természetesen. :) Egyébként nem érzem ezt gondnak, vagy nem gondolom, hogy ez baj lenne. Mindenkinek megvan hozzá a joga, hogy rasszista elméleteket valljon, vagy, hogy csak zsigerből utáljon mindenkit aki nem az ő honjának a fia. Az más kérdés, hogy ilyesmit nem illik csinálni.
Szóval a török srácok nagyon barátságosak, mindig jókat marhulunk velük esténként, amikor kajáért megyünk. Legalább ezért megérte pár török szót megtanulni tavaly előtt Törökországban. :) (Teşekkürler, Ahmet!) Az egyikük amúgy volt már párszor Magyarországon és eléggé bejött neki. Szereti a nyelvet is, tetszik neki, meg könnyen meg tud tanulni szavakat. A menetrend a következőképpen néz ki.
0. Kocsi leparkol (kívül, persze) :D
1. Ajtón be, köszön: Merhaba! avagy Güle-güle!
2. Csávókám elmosolyodik, visszaköszön: Szia! avagy Hájjuóuuájt! avagy Merhaba! :)
3. Megbeszéljük, hogy milyen volt a nap, hogy miért nem építek nekik egy kicsike szélturbinát a háztetőre, közben nekiáll krumplit sütni, meg levágni a "húst"* arról a forgó cuccról.
4. Beszélgetünk erről-arról.
5. Elmesélem, hogy milyen szószt kérek a kajára, és miért fokhagymaszószt, majd rápakolja a cuccra a salátát és többnyire sikertelenül megpróbálja becsukni a dobozt anélkül, hogy egy csomó ez meg az kifolyjon majd a zacskóba a három perces hazaút alatt. :D
6. Illedelmesen megköszön mindent: Teşekkürler! Majd szépen elköszön, miszerint: Iyi akşamlar! (Amennyiben este van.)
7. Srác visszaköszön: Iyi akşamlar! és sokáig vigyorog utána még. :)

Itt szeretném eloszlatni ama tévhitnek ködét, hogy a törökök kifejezetten imádják a magyarokat, és szinte kezet csókolnak nekik, ha találkoznak. Ez baromság! A törökök mindenkivel kapcsolatban barátságosak, és egyet sem láttam még seggre esni, amikor megtudták, hogy magyar vagyok. Viszont kedvesek, és díjazzák, ha viszonozva vagyon ez a fajtája a viselkedésnek. Ennyi! Nem rakétatudomány!
Itt találkoztunk egy magyar sráccal, Gáborral amúgy (kb. az egyetlennel aki hajlandó itt élni), aki nemrég nyitott egy autómosót nem messze a töröktől. Szerintem kicsit nehéz dolga lesz a srácnak, mert az eső országában nem tudom mennyi értelme van autómosót üzemeltetni. Kicsit "homokot árulni a sivatagban" effektusnak érzem. De elvileg 3 éve nyomja már az országban, biztos tudja, hogy mit csinál.
Llansamlet egyébként Swansea mellett van, egy kis városka, vagy mi... Igazából még az is lehet, hogy valójában Swansea része, ezt még nem sikerült kideríteni. :D Csendes kis környék, leszámítva az esti, munka utáni forgalmat az utakon, mert mindenki a környékről jön a teszkóba, mielőtt haza megy, hogy kielégítse a fogyasztói társadalom által akarattal létrehozott vásárlási függőségét. Egyébként mindenki, aki nem környékbeli, tehát nem 100 mérföldes körzetben lakik, meg van lepődve, hogy milyen iszonyatosan sok körforgalom van a környéken. Ugye tudjuk, hogy az Egyesült Királyság a körforgalmak országa, rengeteg karikatúrát láthattunk már pl. a neten ezzel kapcsolatban. De ami Swansea környékén van, könnyen mérgezést okozhatna még valaki olyannak is, aki kifejezetten imád körforgalom előtt helyezkedni, abba behajtani, majd pedig abból kihajtani, a megfelelő irányokba való irányjelzés helyes alkalmazásának kíséretében. Csak egy példa: ahhoz, hogy a hotel-site utat megtegyük (amely 11,5 mérföldet tesz ki közúton), összesen nem kevesebb, mint 12 darab körforgalmon kell keresztül haladnunk, amennyiben nem tévedünk el valahol (amire valljuk be, elég kevés esély van, ha a vezetőülésben szerény személyem helyezkedik el). :D
A tréfás a dologban, hogy elvileg ugye a körforgalmakat azért szeretik nagyon a közlekedésmérnök kollégák, mert nagyon jól ki tudják váltani azokat a "sima" és nyilvánvalóan unalmas, hétköznapi kereszteződéseket, ahol forgalomirányító fényjelzést (gy.k.: jelzőlámpa) kellene amúgy alkalmazni. Itt már odáig jutottak, hogy ez nekik nem elég, ezért bizonyos körforgalmakba elkezdtek jelzőlámpákat telepíteni. :D Oximoron, mondhatnók. :)
Szóval, ha Llansamletben, vagy a környékén gurulsz, nem felejtesz el benézni a törökhöz (Best Turkish Kebab), esetleg  Gáborhoz a mosóba. :)

Figyelem, Játék!!!
A szövegben tudatosan elrejtettem egy amolyan "magas labdát", amit a szemfüles olvasók könnyedén le is csaphatnak, és jókat derülhetünk a későbbiekben annak felfedése után, illetve a felfedő a sikeresség és elismertség pátoszában lubickolhat, ha csak percekig is. :D
Az akció természetesen nem vonatkozik azokra a nyelvtani hibákra, amelyeket nem direkt csináltam. :D

A cím a látszat ellenére nem úgy keletkezett, hogy lefejeltem a billentyűzetet. Ez a neve annak a velszi projektnek, amin szeptember közepe óta dolgozom. :D
Ide is úgy jöttem, mint az utóbbi helyek mindegyikére. Valamelyik nap hívtak, hogy másnap utazok U.K.-ba. (Köszi!)
Előtte azonban még teljesítenem kellett egy nem túl nehéz, mindössze egynapos tréninget Dániában, úgyhogy lehetőségem nyílt visszatérni a jó öreg Jütlandra, hacsak 2 napra is.
Kicsit korán érkeztem meg a cardiff-i reptérre. Úgy egy hónappal korábban, mint kellett volna. :D Mondta is kedves Angela, aki a szájt titkárnői posztját látja el, és volt kedves fuvarozni Llansamlet-be, a hotelba, ahol lakom, rövid ittlétem során. :D Csodálkozott, hogy ilyen hamar küldtek az otthoniak, mert még egy darab turbina sem volt felépítve, úgy meg kifejezetten nehéz üzembe helyezni valamit, ha nincs. :) A szájton összesen négy darab ember volt található rajtam kívül és egyik sem technikus volt, de még csak nem is insztallíd. A kövi technikus aki megérkezett Lee volt, a lapáttech srác. Már ketten voltunk semmit sem csinálni, eléggé untuk magunkat az első két héten. Persze azért bent kellett lenni az irodában. :)
Aztán szép lassan elkezdtek megérkezgetni a toronyszekciók, a hubok meg a gondolák, azt egy idő után a lapátok is elkezdtek beérkezni. Megérkezett az alvállalkozó is a főleg portugálokból álló személyzetével, akik mind állat nagy arcok, rengeteget lehet velük marhulni! :D Dolgozni már kevésbé élvezetes velük, de mindenbe bele lehet tanulni ugye. Egész jól megy amúgy. :D
A hotel, ahol lakom, iszonyú drága. 16 GBP egy közepesebb vacsora ami a következőkből áll: házi hamburger specialitás (tehát teszkós hambi buci, teszkós előre készített hozzávalókkal, a zöldségeket is beleértve) mirelit sültkrumplival. Csak összehasonlításképpen: a teszkóval sréhen szembeni török kebaposnál a "small chicken meat on chips" kerül 4 GBP-ba, de úgy agyon tömi a dobozt, hogy alig bírja utána becsukni, nyilván még tartalmaz a csomagolás csomóféle salátát, meg egy halom öntet közül válogathatok még. Igen, ők is a könnyebbik végét fogják meg a dolognak, mirelitkrumpli meg teszkós coleslaw használódik náluk is, de annyiért adják, hogy érdemes legyen megvenni. :) Úgyhogy rendszeresen agyon tömött táskával érkezünk meg a munka utáni teszkó - török körútról. :D
A site egyébként húsz perc kocsikázásra van a szállodánktól, szóval nem egy nagy út. Kaptunk jobb kormányos kocsit is (már első nap), szép nagy fehér L200-as Micsubicsit. :D Elég rendben van, leszámítva, hogy baromi nehéz felfűteni, illetve, ha egy picit is visszahűti egy esetlegesen beérkező eső, pillanatok alatt bepárásodik. E miatt nem vennék ilyet magamnak, de amúgy elég jó autó. :) Jut eszembe, ha minden igaz, 1-2 hét múlva kapunk 4x4-es tréninget, szóval megtanuljuk használni a kocsikat rendesen odaverős körülmények között is. :D
Itt egy kis finomság a szájttal kapcsolatban. :)
A képekkel még mindig ugyan az a helyzet, mint legutóbb.

Üdv, jó szelet!

Remek módon hozzá sem nyúltam a bloghoz, már elég bő tíz hónapja. Első sorban azért nem, mert semmi kedvem nem volt hozzá, másodsorban pedig azért nem, mert semmi sem történt. Oké, annyi kivétellel, hogy eltöltöttem egy hónapot március-áprilisban Lettországban, Ventspilsben. Ahogy eljöttem G.G.-ról, azzal a lendülettel otthon is maradtam egy jó időre. Közben kiderült a végleges döntés, miszerint többet nem megyünk tengerre. Viszlát ingyen kaja! :D
Szóval nem sokkal G.G. után átruccantam Lettországba, pár hét szervizes munkára.
A Rigában való leszállást követően kezdődött a kaland. :D
A bérelt kocsival nekiindultunk Troels nevű dán kollégámmal, hogy meghódítsuk a lett utakat, egészen Ventspilsig, ami nagyjából százkilencven kilométert tesz ki, remeknél remekebb felülettel rendelkező főutakon. Minden tök jól ki volt táblázva, még GPS sem kellett volna, ami nélkül természetesen a magára valamit adó észak-európai állampolgár nem tud meglenni (még akkor sem, ha egy egy irányú utca egyik végéből a másikba kellene eljutnia). Szóval minden tökéletesen ki volt táblázva, kivéve azt az út közepén ácsorgó rénszarvast, amelyiket majdnem elütöttük. Mondanom sem kell, hogy nem a szarvas ugrott arrébb. (Szerencsére nem ijedt meg! :) )
(Megjegyzés #1: Miért ábrázolják a "vadveszély" táblát "ugró szarvas" piktogramjával, ha egyszer annak a szerencsétlen állatnak esze agancs-ágában sincs gumimacisat játszani? Talán a lettek is kevesebbet ütnének el, ha nem vezetnék félre őket. :D ) (Bár lehet, hogy mára már okosabbak lettek*. :D )
Szerencsésen sikerült a megérkezés este tíz után valamivel. Legalább is nekem. Mivelhogy a dán kolléga alighogy kipakolt a kocsiból, azonnal pakolhatott is vissza, mert közben kiderült, hogy neki máshol foglaltak szállást. Egy olyan helyen, ami a város másik végében volt, elég "szép" ipari környezetben. (Kábé, mintha Csepelen a Színesfém utcában laknál. :D )
Szóval szegény Troels arca lesápadt, amikor realizálta, hogy bizony van ám még egy köre az állat magyar sofőrrel. :D
Nos, innen a történet iszonyatosan beunalmasodik, egyrészt, mert Ventspils annyira, de annyira unalmas hely, hogy azt szinte elképzelni sem lehetséges. Egy ötvenezres várost kell elképzelni, aminek nagyon szépen megépített belvárosa van, és körös körül ipartelepek mindenhol. A legdurvább, hogy iszonyat sok vasúttal rendelkezik, azonban nincsen neki személyforgalmat bonyolító pályaudvara, egyáltalán. Kizárólag teherforgalmú pályaudvarai vannak (ha van neki több). Viszont tehervonatból annyi van ott, mint kacsa a nokedlit. Ha érted, mire gondolok! A lett site az egyik, a városba bejövő vasút mellett helyezkedett el. Innen kedves Berti kollégámmal jópárat megfigyelhettünk, ahogy gyakran 2, esetenként 3 mozdonnyal sikerült vontatniuk a tehervagonokat. A leghosszabb szerelvény amit megszámoltam, 74 kocsiból állt, és mindegyik dugig volt kőolajjal. Itt egy kis ismertető a helyről.
Amúgy az a kevés lett, akivel találkoztam, egész kedves volt, ugyanakkor elég visszahúzódó is. De hát ezt már tudjuk az északiakról, hogy nem szívesen kerülnek interakcióba senkivel.
A hely, ahol laktunk, egész szép környéken volt, nem messze még tengerpartot is találtunk, egy parkkal, amit nyáron ellepnek a gyerekek. Igen mondjuk ez fura volt, hogy játszótér játszótér hátán következett. A lettek nagyon odafigyelnek a gyerekeikre, és mivel nem túl gazdag nép (még mindig az orosz kőolajból élnek kb.), inkább minden vagyonukat a gyerekeikre költik, mint magukra. És ez náluk társadalmilag elfogadott gondolkodásmód. Jó nekik! :)))
Ezen kívül nem sok említésre méltó dolog van a városban, van még legalább két éttermük. Ezt onnan tudom, hogy az egyikben utolsó este ettünk valami mexikói kaját (TexMex amúgy, tehát nem helyi speckó bolt), a másikat pedig már látta valaki egyszer, amikor eltévedt a szakadó esőben.
Egy dolog mondjuk még frankó volt. A turbinák ugye a vasút mellett voltak. Amikor fent voltunk a tetején és elhaladt egy vonat mellettünk, simán lehetett érezni, ahogy berezonált a torony. :D Azt élveztem, nagyon. :D

Haza felé egy nappal később indult a repcsim vissza Pestre, mint ahogy az előre be volt tervezve, úgyhogy volt egy egész napom, hogy azt csináljak Rigában, amit akarok. A reptér sajnos nincs túl közel a városhoz, mondjuk annyira, mint otthon Ferihegy a belvárostól. De szerencsére még használhattam egy napig a bérelt kocsit, úgyhogy beettem magam az ottani fővárosba. :) Jól tettem!!! :))
Riga nagyon szép hely! Egyébként szerintem Lettország maga (már, amit láttam belőle) összességében tök jó hely. Csak van egy kis negatív gondolathullám körülötte a volt szovjet uralom következtében. Szóval Riga szép város, és szerintem a budapestiek nagy része irigy lehetne, ha meglátná, milyen szépen megtartották a régi épületeiket, és ők SEM építgetnek így-úgy ezt-azt ide-oda, ahova csak úgy éppen kedvük tartja, pl. egy történelmi negyed kellős közepén.

A legközelebbi viszlátáss!

* Figyelem! Szóvicc!!!

ps: Ha rájövök, hogyan kell, elkezdek berakosgatni képeket is mindenki óriási örömére... :D

 Ez egy viszonylag rövid bejegyzés lesz, mert még 20 percig bírja az akksim. :)
A lényeg, hogy kezdenek beindulni a változások. Most január vége óta itthon vagyok, mert végleg leküldtek Greater-ről. Már nincs szükségük annyi emberre, mivel eléggé a végéhez közelít a project, nemsokára be is fejezik. A 150-ből van még hátra kb. 7-8, amit be kell üzemelni, és ennyi volt.
Átvette a német központ időközben a cég szélturbina szekciójának menedzselését, és az a hatalmas ötletük támadt, hogy a magyarokat nem küldik többet tengerre. Senki sem érti igazából ezt a döntést. Egész sok dánnal és angollal beszélgettem erről, és nemigen értik, hogy miért jó a jó magyar munkaerőt átoktatni egy másik turbinatípusra. De hát ez van, el kell fogadni. :) Persze közben olyan infót is elejtettek felülről, hogy akiknek van valamennyi tapasztalata offshore-on, azt elképzelhető, hogy mégis visszaküldik majd tengerre, csak azok nem fognak menni, akik eddig sem voltak tengeren. Szóval igazából még semmi sem biztos. :)
Most megyek, mert merül az eszköz.
Kellemes hétvégét! :)

 Nos, hát, megjött az új behívó Greater-re. És sikerült állandósítani is, egészen a projekt végéig, ami kb. jövő nyárra tehető. Szóval majdnem egy évig három hét kint, egy hét (vagyis inkább öt nap) itthon.
Holnap indulok ki, és október közepén jövök vissza először.
A többi kint dolgozó srác szerint az otthon tölthető öt nap havonta elég kevés, mert kábé az otthoni átállásra alkalmas. Szóval haza mész, megszoknád, hogy otthon vagy, és már indulhatsz is vissza. Meglátjuk, milyen lesz. :)
Igazából mindössze egy dolgot sajnálok, hogy "már" vissza kell mennem: hogy így kb. esélyem sem lesz befejezni idén a motorjogsit. Pedig rohadtul ráéreztem a legutóbbi alkalomkor a rutinpályán. :D Sebaj, majd jövőre. :)
Jó utat nekem holnapra! :)

 Rég volt már az utolsó (viszonylag). Részben azért, mert lényegében semmi említésre méltó nem történt - ahogy ezt már az előző posztban is megjósoltam - részben pedig azért, mert semmi említésre méltó nem történt. :D
Éltük-éldegéltük mindennapjainkat a hajón, közben ki-kijárogattunk dolgozni a turbinákhoz. Azért most jóval többet dolgoztunk, mint a legutóbbi háromhetes shiftben, de ez persze nem jelenti a munkában való kőkemény "megszakadást". :) Mondhatom, hogy (ahhoz képest) sok tapasztalatot szereztem pár dologgal kapcsolatban. Pár dolgot a beüzemelésről is megtudtam, ami, hogy úgy mondjam, egyáltalán nem vált hátrányomra. :)
Még olyat is csináltam, hogy a gondola legtetejére kimászva felmatricáztam azt, hogy ha esetleg helikopáterről kéne azonosítani a turbinát, akkor ez könnyen megtehető legyen. :)
Volt amúgy egy emlékezetes délután, az utolsó napok egyikén.
Álltam fent a gondola tetején, hirtelen lenéztem a torony aljához. Láttam, hogy az ott keltődött áramlási leválásokban valami úszik. Néztem, mi lehet az, gondoltam, talán valami üveg, vagy doboz, vagy ilyesmi. De akkor miért áll? Aztán hirtelen kiegyenesedett, és körvonalazódott rajta két hátsó láb. Lábas üveget, illetve dobozt még nem láttam (ami persze nem jelenti, hogy egyik sem létezik), úgyhogy gondoltam, valami állat. Talán kutya, vagy mi... Kutya? Amelyik képes úszni húsz kilométerre a parttól? Biztos leesett egy hajóról... Aztán leesett (nem ismét, hanem végre), hogy: basszus, ez egy fóka. :) És azért úszkál a turbina tövében, mert az áramlat felveri a tengerfeneket a turbina körül, ami miatt nem lát annyira a fincsi hamika, illetve felkényszerül a víz felsőbb rétegeibe. :)
Aztán szóltam a többieknek is, hogy megtámadtak minket a fókák, amit persze mind a ketten azonnal látni akartak. Úgyhogy összegyűltünk a tetőn, és figyeltük a "srácokat". Egy idő után meg is jelentek ketten, két (állítólag nem) delfinnel együtt. :)
Aztán az egyik kolléga úgy gondolta, hogy felveszi a kommunikációt a vendégekkel, mivel hirtelen úgy érezte, hogy tud fókául. Le is "umfogott" nekik, amit a fókák valószínűleg fenyegetésnek vettek, mert rövid fülelés után úgy elmerültek, hogy nemigen láttuk őket többet. A (állítólag nem) delfinek pedig valószínűleg nem értettek fókául, úgyhogy valószínűleg megsértődhettek, hogy ők nem lettek megszólítva, úgyhogy a nagy sértődések okán el is tűntek, rendesen. :) Köszönjük, László! :) :D
Kicsit később, mikor lementünk a torony aljához, még találkoztunk egy fókával, akit a többiek le is kaptak (mondjuk a képekről nem derül ki annyira, hogy mi is van rajtuk.) :)

Ha minden igaz, még megyek vissza erre a szájtra majd valamikor később, és akkor valószínűleg állandósítanak is itt, szóval nem csak helyettesíteni fogok kijárkálni. :)

Ha még lesz kedvem, irkálok majd egy-két dolgot addig, de nem tartom túl valószínűnek, hogy túl sokminden lenne belőle. :)
Addig is szép őszt!

2. Greater Gabbard (Egyesült Királyság, Harwich) tengeri (offshore) szájt
Itt alapvetően helyettesítőként dolgozom, vagyis akkor jövök ide dolgozni, ha valaki szabadságra megy, és szükség van valakire, aki az adott kollégát helyettesíti. Emiatt a munkarendem nem ugyan az, mint azoknak, akik direkte itt dolgoznak. Ők három hetente haza mennek egy hétre, én azonban csak akkor jövök vissza, ha hívnak, vagyis ebből a szempontból nekem jobb egy kicsivel. Persze nekik meg állandó munkájuk van. :)
Mivel itt lényegében utómunkálatokat végzünk, ez elég nagy különbséget jelent a munkavégzés jellegét illetően. Itt már kevésbé fontos a gyorsaság, inkább a precízség díjazódik jobban. Így a sietségből fakadóan nemigen fordulnak elő hibák a munkavégzés tekintetében.

3. Çanakkale (Törökország, Çanakkale, Mahmudiye) szárazföldi (onshore) szájt
Ezen a helyen dolgoztam eddig a legtöbbet, és egyhuzamban is itt töltöttem el a legtöbb időt. Vagyis erről a helyről gyűjtöttem idáig a legtöbb tapasztalatot. Mivel itt leginkább felépítési munkálatokat végeztünk, ezért sokszor sietni kellett, illetve gyakran túlóráztunk is, hogy behozhassuk az időjárás szélsőségei miatt bekövetkezett csúszásokat. Ettől függetlenül a hely nagyon jó volt, a körülményekhez képest elég jó szállásunk is volt. Tengerparti hotelben laktunk, ami nem volt messze Çanakkale városától, ami a környék központja. Hétvégente (vasárnaponként) sokat kirándultunk a környéken, így találtunk meg egyszer két eldugott, XIX- századi üteget, amik elvileg a Dardanellák bejáratát védték az "oda tévedt" orosz hadihajóktól.
Pár kilométerre tőlünk volt található Trója (Truva) történelmi városa is, ahová szintén sikerült eljutnunk. (Ahhoz képest, hogy tengerparti város volt valaha, ma egészen messze, kb. hét kilométerre található a parttól, mivel a közeli folyó rendkívüli mértékben feltöltötte a partrészt.)
Összegezve sok érdekességgel találkoztunk itt, de mivel ez nem a szájt érdeme, így magát a szájtot harmadik helyre tudom sorolni a négyből.

4. Walney 2 (Egyesült Királyság, Mostyn) tengeri (offshore) szájt
Ezen a helyen összesen öt hetet töltöttem, ebből az elsőt a szárazföldön. A második kettőt ugyan a Krakenen, azonban csak az utolsó napon tudtunk kihajózni a tengerre, így lényegében "bedaruzási" tapasztalatot tudtam gyűjteni mindössze, ami azért a teljes munkavégzés szempontjából elenyészőnek tekinthető. Fontos ugyan, hiszen itt is többszáz tonnát mozgatunk meg egy nap alatt (ha szerencsések vagyunk), és lényeges, hogy biztonságosan tudjuk ezt véghez vinni, viszont ettől még senki sem tud turbinát összerakni a tengeren. A második két hetet már "tényleges" munkavégzéssel sikerült tölteni, ahol egész sokmindent sikerült eltanulnom az időnként ugyan nagyképű, de mégiscsak segítőkésznek mondható angol és dán munkaerőtől. Legalábbis kezdetben még így látszott. Azért helyezem utolsónak ezt a szájtot, mivel annak ellenére, hogy elég jó ellátásban volt részünk, itt sikerült megtapasztalnom először (és remélem, utoljára is) a külföldi kollégák gerinctelen viselkedését. Ne essék félreértés, ha tizenöt szájton dolgoztam volna eddig, akkor tizenötödiknek minősíteném, mert (eddigi tapasztalataim szerint) a leginkább az a döntő szempont, hogy az ember kikkel dolgozik együtt. Lehet bármennyit túlórázni, vagy egy hajón bezárva tartózkodni heteket, a legrosszabb az, ha ezt úgy kell tenned, hogy érzed, hogy valami a háttérben nagyon nem stimmel. Többet erről nem is írnék (most).
Az én szemszögemből összességében ez az eddigi sorrend, persze mindannyian gondolhatjuk másképp. Van, aki szerint az általam másodiknak sorolt Greater a legrosszabb eddigi, általa valaha látott szájt, de olyan is, aki szerint Walneynál soha nem létezett jobb.
Az elkövetkező években még biztos meg fogunk fordulni pár helyen, amelyekről szintén fogok összehasonlításokat posztolni.
A következő napokban valószínűleg nem fogok túl sokat írkálni, mert azért a tengeren a hullámokon kívül nem sok minden változik. :) Talán még a szél. :)

 Azt hiszem, eddig a Greater volt a legjobb szájt, ahol dolgoztam az eddigi egy év alatt. :)
Mondjuk nincs olyan sok összehasonlítási alapom, mert akárhogy is nézzük, öt hónapig talomban voltam itthon. Ehhez képest még így is több helyen dolgoztam, mint néhányan, akik nálam hamarabb kezdték. Például itt, Greateren találkoztam pár magyar sráccal, akik, mióta a szájt elkezdődött, nem is voltak máshol. :) Persze ez senkinek sem "hibája", valamikor így alakul, valamikor máshogy.
Sorban nézve az eddigi helyeket, a következő sorrendet tudom felállítani különböző szempontok alapján. Azonban (nekem) általában a döntő jellemző az, hogy hol éreztem/érzem magam a legjobban, ami persze a szájt tulajdonságain kívül még egészen sok dologtól függ. Például attól, hogy milyen emberekkel dolgozom együtt, illetve, hogy ezeknek az embereknek milyen a hozzáállása más emberekhez, illetve a munkához. Függ még attól, hogy hogyan, illetve milyen körülmények között lehet eltölteni a szabadidőt, milyen a szállás jellege, milyen maga az adott szállás, a szállás mennyire van messze a szájttól. Persze még elég sok változó jöhet számításba, de talán ezek a legfőbbek.

1. Baltic 1 (Dánia, Nyborg) szárazföldi (onshore) előkészítő szájt
Valamelyik előző postban már leírtam a szárazföldi (onshore) és tengeri (offshore) szájtok közti főbb különbségeket, úgyhogy most erre nem fordítanék több időt.
Ezen a helyen igazából összesen voltunk két hetet, szóval sok tapasztalatot nem tudtunk levonni a srácokkal. Arra azonban mindenképpen jó volt, hogy bele lássunk a dolgok mikéntjébe. Hogy hogyan szerveződik egy szájt, meg miként épül fel.
Az előnyök közé tudnám sorolni a következőket:
A szállás nagyon közel volt a szájthoz, öt perc alatt oda lehetett érni a bérelt kocsival. A város szintén nagyon közel volt, úgyhogy gyorsan és egyszerűen el lehetett intézni a kaja, meg az egyéb, gyakrabban beszerzendő dolgok beszerzését. Általában a hétvége egészében szabad volt, úgyhogy volt idő körülnézni a környéken. Svédország is nagyon közel volt, úgyhogy az egyik szombatunkon át is néztünk Malmöbe, ami szintén remek volt. :) Nekem személy szerint nagyon bejött a dán időjárás, 19 fok volt átlagban, pedig augusztus volt. És sokat esett az eső. :) Amúgy a szállásunk a tengerparttól kb. ötven méterre volt, szóval lehetett gyönyörködni. :)
Hátrányt nagyon nem tudnék mondani, talán annyit, hogy azért jó lett volna, ha időben szólnak a szálláson, hogy jár az ingyér reggeli annak ellenére, hogy először azt mondták, hogy nincs. :)

Ööö... most mennem kell.
A többit legközelebb. ;)

 Másfél héttel az után, hogy hazajöttem a Krakenről, hívtak az irodából, hogy pár napon belül megint Angliában kellene lennem, hogy tréningre készülődő külföldi kollégákat helyettesítsek négy hétig. Annak ellenére, hogy rendesen összezavartak az addigi események nyelvtudás szinten (mivel már egy egyszerű mondatot sem tudtam anélkül összerakni, hogy ne ellenőriztem volna utána ötször), illetve, hogy ezek után semmi kedvem sem volt angolokkal együttműködni szerintem érthető okokból, simán rábólintottam. Nem érdekelt, ha már itt a lehetőség, hogy visszakerüljek a sűrűjébe, akkor miért ne... :D
Kedd este óta vagyok a Greater Gabbard nevű offshore szélpark közvetlen közelében, egy Wind Solution nevű hajón, amit direkt azért alakítottak át ún. hotelhajóvá, hogy az offshore szájtokon dolgozó kollégáknak ne kelljen naponta órákat tölteni utazással ahhoz, hogy a partról a már felépített, de még be nem fejezett turbinákhoz kijussanak. A cég weboldala nem túl agyonszervezett, de az alap infók azért rajta vannak.
Azért a "hotelhajó" kifejezés alatt nem egy luxus tengerjárót kell érteni! ;) Ez egy kisebb, hatszintes hajó, elfér rajta minden utassal (ezek vagyunk mi) és személyzettel (ezek nem mi vagyunk) összesen kb. 80-100 ember.
Vasárnap indultam Ferihegyről jóféle fapadossal, szerencsére este. Azért szerencsére, mert így még el tudtam menni egy szombat-vasárnapdélelőttös Kőhegyezős Pomázra, amit Ferencnek, Tibornak, Lórántnak és a Nortfésznek ez úton is köszönök. :)
A Vízeer jól kitalálta a gondolataimat, amikoris arról tájékoztatott a reptéri digitális kijelzők segítségével, hogy a felszállás egy órával később fog történni, ugyanis a London (Luton) - Budapest járat kisebb késésben van a pilótafülkében támadt tömegverekedés következtében.
Megint ritka szép felhők között röppentünk, kár, hogy most nem hoztam fényképezőgépet, megérte volna. Az egyórás késésből természetesen semmit sem sikerült behozni, úgyhogy Lutonba is pont egy órával később értünk, mint ahogy kellett volna. Az útlevélvizsgálat szempontjából azonban nem volt probléma a késés, ugyanis a sor, amit végig kellett volna állnunk ha időben érkezünk, udvariasan megvárt minket, nehogy bármi kellemetlenséget okozzon a szokatlanul gyorsan történő ellenőrzési folyamat. A kellemes várakozást még megtoldottam egy kisebb kitérővel, amit az ePassport kapu felfedezése okozott. Ugyanis sok EU-s útlevéllel rendelkező embernek (természetesen főleg magyaroknak) fogalmuk sincs róla, hogy nem muszáj az útlevelet a határellenőr kezébe nyomni, hogy a bunkó modorával, köszönés nélkül belebámuljon az arcodba. Azt az érzést keltve, amikor az iskolában az igazgató magához hívat, de fogalmad sincs, hogy miért, és ha kell, ha nem, úgy érzed, hogy bűntudatod van, pedig nincs is. :) Aztán visszabassza a pultra az útleveledet, és int, hogy menj a picsába innen. Szóval, ha ún. "ujjlenyomatos" útleveled van, ezt nem kell végig szenvedned, hanem bemész az ePassport zónába, oda mész a géphez, lehúzod a leolvasón az útlevcsi megfelelő részét, vársz, azt kinyílik az angol mennyország kapuja. Szóval kezdtem kicsit örülni magamban, hogy itt van az ePassport folyosó, és senki nem áll benne. Többször el is olvastam, nehogy összekeverjem az EU Passports folyosóval, amit gyakran megejtettem már utazós életszakaszom folyamán. ePassport... ePassport...ePassport... oké akkor mehetünk - gondoltam - és megindultam nagy boldogan a folyosón, amikoris odaérve a pulthoz, a következőt olvastam: ePassport gate closed! 
Visszaszivárogtam kissé szomorúan az EU Passports folyosóra. Közben felfigyeltem a non-EU Passports zónára, ahol - megszámoltam -, tizenketten álltak, szemben a mi legalább háromszáz fős sorunkkal. Nem baj - gondoltam - úgyis azért van külön EU-s sor, mert a tagállamok állampolgárait hamarabb engedik át, pontosan ezért van az EU-s zóna. Szegény idegenek, még reggel is itt fognak állni. Igazán nem igazságos ez velük szemben. Alig, hogy befejeztem a gondolatot, megjelent a non-EU zónánál egy alacsonyabb, vékony határellenőr, kinyitotta a szalagkordont, és udvariasan megkérte az ott várakozó embereket, hogy legyenek szívesek az ország területére befáradni, és érezzék magukat otthon... Természetesen azonnal eszembe jutott, hogy még épp időben vallhatnám magam albán, politikai menedékjogért folyamodó nem EU-s állampolgárnak, hogy hamarabb bejuthassak, és mehessek végre a taxishoz. Aztán eszembe jutott, hogy még mindig nem tudok albánul egy szót sem, ami az azonnal rendelkezésre álló tolmács megjelenése esetén gondot jelenthet. Aztán megint eszembe jutott a taxis, meg az, hogy a londoni British Museum egyiptológusai nagyjából mostanra kapják meg a laboratóriumi eredményeket a taxis mumifikálódott testét borító finom tweet gyolcs összetételéről, amellyel a testét betekerte korán reggel, miután elköszönt a feleségétől. Úgyhogy, hogy a későbbi félreértéseket megelőzzem, bekapcsoltam a telefonomat, majd a következő üzenetet olvastam rajta: Önnek 16 nem fogatott hívása volt a +44... telefonszámról 07.03-án. Megnyugodtam, hogy talán még mégsem indult oszlásnak a taxis, úgyhogy gyorsan visszahívtam, és gyorsan megbeszéltük, hogy elmegyek anyámba, de utána közvetlenül találkozunk a pickup point-nál. Később, mire a nagy nehezen végigizzadt várakozás után kijutottam a reptér épületéből, realizálódott, hogy ez az ún. pickup point, ha a Holdról, vagy más, hasonló távolságban lévő égitestről nézzük, valóban egy pontnak tekinthető. Ezért még utoljára felhívtam a sofőrt, hogy akkor ugyan egyeztessük már a mégpontosabb tartózkodási helyét, mire a következő válasz volt hallható: Egy fekete autóval vagyok.
- Igen, szóval az Egyesült Királyságban azonnal kiszúrható egy fekete taxi a többi között, főleg, mert az összes többi nem fekete és nem autó. - Gondoltam, ezt nem közlöm vele, hanem inkább javaslom neki, hogy mégiscsak fejezze be az általános iskola hátralévő pár osztályát, mivel sokat segíthet a logikus gondolkodás elsajátításának megalapozásában, illetve, hogy ilyen magas iskolázottsággal már akár biztonsági őr is lehet az emberből. Aztán inkább azt tanácsoltam, hogy figyeljen ő engem, mivel bizonyos testi adottságaimból kifolyólag ő könnyebben megtalálhat engem (a jobb hüvelykujjam nagyjából egy milliméterrel hosszabb a balnál). Erre a válasz az volt, hogy az autója márkája Peugeot, majd valószínűleg megszakadhatott a vonal, mert már nem az ő, hanem a "foglalt jel" hangját hallottam.
Egész könnyen megtaláltuk egymást, mivel a megadott, jelentős információk követése helyett egy magas gőzoszlopot kerestem, amelynek az alján egy vörös taxis fej található, lehetőleg egy fekete Peugeot közelében. Bepakoltattam vele a nehezebb csomagokat, majd elindultunk a közeli hotelhez, ami mindössze három órás utazással könnyen megközelíthető volt. Egész barátságossá vált a hangulat az autóban, mivel már mindketten megnyugodtunk. Azért, hogy jót mulathassunk, fél óra út után a gyári Peugeot GPS beépített eltévedés rendszere az autópálya belső sávjában, egy birkanyájjal teli mező közepénél utasította a sofőrt, hogy tartsa be a 10 mérföldes sebességkorlátozást, száz yard múlva forduljon jobbra a mellékutcába, majd ne felejtse átengedni a gyalogosokat tekintettel a közelben elhelyezkedő általános iskolára.
Miután kinevettük magunkat, a GPS negyedik újraindítása után a taxis úgy döntött, hogy inkább a már a rómaiaknál is jól bevált tábla olvasás és követés technológiáját alkalmazza a tájékozódásra, majd elmesélte legújabb tervét az összes francia azon bolygóra való visszaküldésére nézve, amelyről a Földre szabadították őket.
Éjfél után nagynehezen birtokba vettem a szállást, amit foglaltak nekem. Végre nem kellett túl korán kelnem, ugyanis a kapcsolattartóm azt ígérte, hogy reggel kilenc előtt nem jön értem.

 Üdv megint itt! :)

Na, úgy tűnik, mégsem marad abba...
Nem annyira súlyos a helyzet. :D

A héten valamikor a többit...

Nos, az utóbbi másfél héten a legtöbb dolog az ellenkezőjére fordult... Ezért nem is néztem nagyon errefelé, más problémákkal voltam elfoglalva.
Annyira másokkal, hogy lehet, ez az utolsó bejegyzés ebben a blogban.
Ha letisztázódtak a dolgok, lehet, hogy majd megírom, mi történt.
Addig is sok jót mindenkinek! :)

 Na, halló!
Megvolt az első nájtsiftem (éjszakai műszak). Épp most folyik a második. Baromi jó, mert megjöttem, és azóta fúj a szél baromira, nem tudunk túl sok mindent csinálni emiatt. Viszont a műszakot végig kell virrasztani. Itt csücsül mellettem a bekapcsolt cébé, és várom, hogy mikor szólnak, hogy elállt a szél, lehet menni emelni. :)
Egyetlen dolog zavar ebben, hogy este tíz-tizenegy körül mindenki lelép a netről valami fura okból kifolyólag, és nem tudok beszélgetni senkivel. Fent vagyok reggel hétig, azt ennyi. :)

Egész jól fogadta a kis szervezetem amúgy a változást, tök be tudtam állni éjszakára. Tegnap déltől ötig aludtam egyet, este hatkor reggeli (vacsora), nájtsift, reggel hatkor vacsora (reggeli), kis netezés. A poén az egészben, hogy este hétkor tök reggeli hangulatom volt, reggel meg esti. :) Szóval tök jól átálltam, minden gond nélkül. Mondjuk, ha csinálni is kellett volna valamit, úgy értem, odakinn a hidegben, akkor lehet, hogy marhára elfáradok.
Egyedül csak a gyomrom nem értette, hogy minek tömök bele este fél tizenkettőkor marhaszeletet sülkrumplival, meg még rá egy szelet tortát... Majd megszokja. :)

Szóval eddig havaj van, holnaptól viszont már valószínűleg nem lesz, szóval dolgozni is fogok valamit.

Addig is jó reggelt!

Sikerült egy hét után vissza érni a hajóra. Azért nem mondom, kibírtam volna még otthon pár napot, de, ha egyszer jönni kell, akkor jönni kell... :)
31-én, hétfőn az esti műszakosok kezdésekor sikerült lelépni a hajóról. Azzal a kis "csapatszállítóval" mentünk ki a partra, amivel a Gáborékat hozták be. (Ne legyen már üres járat, ugye...) Egy nappal később, este sikerült is haza érni. Azért az nem olyan szép, hogy az ember azt hiszi, hogy van otthon egy tiszta hete, aztán kiderül, hogy az igazából még kettővel kevesebb, mert oda és vissza is igazából másfél nap az út. De, hát ez van. :)
Ma kezdődik életem első éjszakai műszakja. Kíváncsi vagyok, hogy fogom bírni. Állítottam már turbinát éjszaka, sötétben, de szárazföldön, és nem volt végig sötét, még, ha tizenhat órás is volt a munkanap. Mindegy, majd kiderül. Kábé úgy tervezem, hogy megpróbálok mindent úgy csinálni, mintha nappalos lennék, csak tizenkét órával eltolva. Az étkezések és a műszakváltások időpontjai tökéletesen lehetővé teszik nekem ezt, már csak az lesz a kérdés, hogy én át tudok-e állni. :D Nem hiszem, de majd kiderül ez is. :D

Amúgy az idefele hajóút még viccesebb volt, mint hazafele menetelkor. Általában egy kis hajóval közlekedünk a part és a Kraken között, ami kábé fele akkora, mint egy vízibusz Budapesten (hosszra legalábbis), annyi különbséggel, hogy ez nem folyami cucc. Van rendesen hullámzás, még ennyire "partközelben" is, azt a kis izét úgy dobálja, mint apu az ovis gyerekét a levegőbe. Az összes ülés vagy harminc centis rugóúttal rendelkezik, állítható előfeszítettségű rugóval, de még így is gyakran felütközik közepesebb hullámoknál is. Állítólag ezek a normális körülmények erre felé. :D Szóval tiszta vidámpark az egész. :)

Elég most ennyi, meg hát úgyse olvassa senki, úgyhogy akkor minek írjak annyit... :D

 Az előző poszthoz ínék még pár dolgot pótlólag.
Még az első "beszélgetéseink" valamelyike közben pár angol srácnak kifejtettem, hogy bocs, fiúk, de az a helyzet, hogy az az angol, amit ti beszéltek, nekem baromi fura, és előfordulhat, hogy marhára nem fogom érteni, amit mondtok, még a legegyszerűbb szavakat sem, mert tök máshogy mondtok dolgokat, ahogy én azt megszoktam. Még bocsánatot is kértem emiatt, amire aztán a legtöbbször az a válasz jött, hogy haver, a te angolod sokkal jobb, mint a mi magyarunk, szóval mi kérünk elnézést, hogy neked kell angolul beszélned. Innentől kezdve, ha hozzám beszélnek, megpróbálnak artikulálni kicsit, meg talán egy kicsivel lassabban is beszélni. Egyszerűen megértették, hogy mi a helyzet. Nem úgy, mint amivel a legtöbbször máshol találkoztam, találkozom, hogy vagy azt hiszik, hogy süket vagyok, vagy, hogy hülye. :D Londonban történt, hogy már szinte a gyomrában volt a mikrofon a jegypénztárosnak (ott információs pultnak hívják), és úgy fröcsögtette bele a nyálát, meg amit reggelizett, mert úgy gondolta, hogy, ha szegény hülye, süket külföldi nem érti, hogy mit akar számára normális kiejtéssel és hangnemben, akkor majd megérti, ha kiabálva mondják neki... :D
Itt is féltem ettől kicsit, hogy így lesz, de szerencsére nem olyan buták ezek az angolok, képesek megérteni bizonyos dolgokat néha. :))

Mikor még jómúltkor, talán 13-án elruccantunk Pistivel és Lajossal Liverpoolba, hogy elvégeztessük a kötelező offshore medical inspection-t, sikerült észrevenni az autópálya melletti táblák érdekességeit. Ugyanis nem írnak ki mindent teljesen (legalább is a nagyobb városok esetében), csak rövidítik őket. Pl: Manchester: M'chester, vagy Liverpool: L'pool. :) Biztos egy csomó festéket, meg fölösleges táblaanyagot spórolnak meg vele. Lajos azonnal meg is osztotta velünk véleményét, miszerint:
-Milyen jó lenne, ha nálunk is bevezetnék ezt. Mondjuk elmész Jászárokszállás mellett, és csak ennyit olvasol, hogy J'szállás... :D
Szóval lenne mit átvennünk az angoloktól. :)
Erről jut eszembe, ma közölték velünk (vagyis tegnap), hogy elindul a hajó ma este nyolckor végre! :D Csak egy a gáz, hogy nem megyünk ki a szájtra építeni, csak arrébb megyünk egy-két kilométert és letalpalunk szerdáig, mert jön valami kibeba... nagy hajó, aminek az útjában vagyunk, és különben nem tud kipakolni. Szóval megyünk végre tengerészkedni. :) Amúgy kedden jövök haza hat napra, szóval pont egy nappal hamarabb, mint ahogy a hajó kimegy a szájtra. :D Úgyhogy nagggyyyonnnaaaggggyyy vagyok, mer két és fél hetet töltöttem egy igen nagy hajón, ami még csak a nyílt tengerre sem ment ki... :D

Mint ahogy már írtam régebben, a Krakenen jelenleg ketten vagyunk magyarok a Lajossal, én nappali, ő éjszakai műszakban. Persze, ez minden egyhetes szünet után cserélődik, vagyis, amikor vissza jövünk, én leszek éjszakás, Lajos meg nappalos.

Hát, igaz, hogy múlt hét közepén írtam, hogy pénteken írok, de végül is ma is péntek van, vagy mi... :)
Pont egy hete cuccoltunk fel Lajossal a Kraken-re, azóta itt is vagyunk. A Leviathan most kedden jött meg, Pisti szerdán költözött be. 
A Kraken install leadjével meg volt dumálva csütörtök este telefonon, hogy pénteken összefutunk, azt felvisz minket a hajóra. Ehhez képest nem volt ott, ahova megbeszéltük, úgyhogy bementem az irodába érdeklődni, hogy mi a helyzet. Mondtam, a föncinek, hogy kit keresek, erre aszondja, hogy ott áll mögöttem az ablaknál, azok kötül a srácok közül az egyik az. Nézem, mondom melyik? Egyikük sem nézett ki nagyon főnöknek. Erre odalép a legkisebb ki kispajtás, kb úgy nézett ki, mint egy nyolcadikos, azt aszondja, én vagyok az. Gondoltam, biztos valami tévedés lesz a dologban, volt már rá példa, hogy előfordult két ugyan olyan nevű ember egy szájton (nem ritkán), szóval megkérdeztem, hogy a Kraken-ről vagy? Azt mondja, igen. Még mindig nem hittem el. :D Úgy voltam vele, hogy nem teszek fel több keresztkérdést, hátha tényleg ő az, akit keresek. Szóval arra bíztam a dolgot, hogy elkezdem mondani neki a magamét, azt majd úgyis rájön, hogy ő nem az a Steef, akit én keresek. Úgyhogy elkezdtem mondani, hogy ki vagyok és szeretnék feljutni a hajóra, és, hogy milyen ötlete van, hogy hogy vihetném véghez ezt a bonyolult műveletet. Minden várakozásommal ellentétben, nem kezdett el habogni, hogy hát, neki fogalma sincs, de kérdezzem meg a főnökét, akit amúgy tök véletlenül tök ugyan úgy hívnak. :D Hanem tök nagy nyugalommal, szépen mosolyogva kezet fogott velem, bemutatkozott szépen, és elmesélte, hogy még két órán keresztül nem tudunk felmenni, de később simán, és majd felvisz minket (hacsak el nem felejti megint...). Aztán felhozott. :)
Lajossal innen kezdtük el arany életünket, és itt kérnék elnézést mindazon tizenhat embertől, akik a szárazföldön maradtak kint, mert nekünk itt sokkal jobb dolgunk van ugyan azért a fizetésért. Sőt, nekünk még pénzt sem kell itt költenünk, mert minden ingyér van. :D Igen Ricsi, majd csempészek ki neked sütit. :)
Sajnos még nem tudtunk kifutni a nyílt vízre, mert az elmúlt napokban akkora szél volt, hogy nem lehetett bedaruzni a fődarabokat. Tegnap estére sikerült úgy elrendezni a dolgokat, hogy minden befért a fedélzetre, és elkészültünk az indulásra. Később megtudtuk, hogy hétfő délutánig a hajó egy centit nem fog mozdulni, mert állítólag pont eddig lesz ítéletidő a nyílt vízen. "Normális" hajóval ez persze nem lenne gond, simán ki lehetne hajózni a kikötőből. Itt azonban az a baj, hogy nem megengedhető a hajó számára a túlzott igénybevétel, mivel a fődarabok nagyok és nehezek, és, ha megindulnak, nem állítja meg őket semmi, csak a tengerfenék. De nem baj, hogy nem megyünk sehova, mert addig sem kell csinálnunk semmit. :D Azért kicsit uncsi.

Kiskoromban volt egy mesekönyvem, szép rajzokkal, az volt a címe, hogy Locspocs és a Bolygó Hollandi. Nagyon szerettem, talán ez volt a kedvenc gyerekkönyvem. Arról szólt, hogy van Locspocs, egy tengeri szörny gyerek, aki találkozik a gonosz, komor, szívtelen Bolygó Hollandival, aki arra van kárhoztatva, hogy örökké a tengereket járja, és soha nem érhet partot. Ezért Locspocs nagyon megsajnálja szegényt, és, hogy megtörje az átkot, oda adja a hollandusnak a babáját, amit amúgy nagyon szeret, és mindig magánál tart. Ekkor a gonosz, rideg Bolygó Hollandi meghatódik, és kicsordul egy könnycsepp a szeméből és hopp, az átok megtörik, mert, mint minden nyálafolyatós mesében, itt is az a feltétel, hogy a velejéig romlott, kapzsi, alkoholista, drogos, önző főgonosz, aki amúgy az anyját is eladná, elpityeredjen, és hirtelen megbánja minden bűnét. :)) Szóval ez itt is megesik, azt hepiend, meg minden ilyesmi. Szóval ez volt a kedvenc könyvem, a rajzokat órákig tudtam nézegetni benne, meg hülyébbnél hülyébb kérdéseket feltenni róluk anyukámnak. :) Ez volt az első könyv (történet), ami képes volt meghatni, már három éves koromban. :) És akkor még tök természetesnek tűnt, hogy szegény Bolygó Hollandit meg lehet vigasztalni egy rongybabával, asszem, én is oda akartam adni neki az enyémet, de ebben már nem vagyok biztos. :) Ma már sokkal természetesebbnek tűnik, hogy a gonosz, semmirekellő emberekkel inkább kell elbánni, mint megérteni őket. ;)
Kicsit elkalandoztam. :) Az eredeti Bolygó Hollandi történetben szerepel egy Kráken nevű tengeri szörny, aki amúgy egy Leviatán (ami egyfajta tengeri szörny), akit a Bolygó Hollandi a vízfelszínre tud hívni egy kürt segítségével. Ekkor a Kráken a Bolygó Hollandi által kiszemelt hajóra támad, nyolc csápjával átöleli, majd a tenger mélyére magával húzza, így ölve meg a hajón lévő összes embert.
Ezt a két dolgot összekapcsolva egészen érdekes dolgot tudhatunk meg: semmit. :D
Viszont nekem tök fura, hogy egy Kraken nevű Hajón vagyok, lakom, élek, mellettem pedig itt parkol a Leviathan. Ja, és persze Angliában, ahová nagyon sokáig ki akartam jutni, amikor kicsi voltam (mondjuk úgy, hogy 160 cm alatti :D ).

Mára ennyi elég lesz... :)

Vasárnap délelőtt indultunk Ferihegyről Frankfurtba Pistivel és Lajossal. Leszállás után nagyon kellett sietnünk, hogy elérjük a csatlakozó járatot, ami Manchesterbe vitt tovább, mivel csupán mindössze öt óránk volt, hogy elérjük azt. :P Ezt az időt teljesen fölösleges mászkálással, meg kajálással ütöttük el.
Manchesterben már várt minket az előre berendelt taxi Ricsivel együtt, aki az egy hetes pihenőjéről térvén vissza bevárt minket, hogy együtt mehessünk a chester-i hotelba.
Este hét körül érkeztünk meg, becsekkoltunk, és Zsolti vezetésével, aki már majdnem három hete itt tapos, bejártuk a fontosabb nevezetességeket a környéken, mint pl. Teszkó, Mekdönci, The Harvester, stb.
Másnap reggel hétre már mentünk is dolgozni a szájtra, ahol többek között a többi, szintén itt dolgozó magyar kollégával ismerkedhettünk meg, továbbá atomparaszt angol kollégákkal, akik amúgy jó fejek, csak szar tréfáik vannak (szerencsére) leginkább egymással. :D
Ittlétünk során kiderült, hogy mire megérkezik a két építőhajó, nekünk hármunknak (Lajos, Pisti, én) össze kell cuccolnunk, és bedokkolni a fedélzetre, ugyanis off-shore melóra lettünk beosztva, ami azt jelenti, hogy még három hétig egy hajó foglyai leszünk, folyamatosan. :)
Szóval senki se lepődjön meg, ha ez alatt az idő alatt nem ér el telefonon, mert olyan helyen leszek, ahol baromira nincs térerő. :)
Lajossal ketten a Kraken-en leszünk, Pisti megy egyedül a Leviathan-ra. :) Ha minden igaz, szombaton érkeznek a hajók, és, ha minden jól megy, vasárnap, vagy hétfőn már ki is futunk, azt toljuk neki ezerrel. :)
Legközelebb, talán pénteken írok, aztán ki tudja. :)

Ma jött a friss infó, miszerint most vasárnap utazunk hárman, Lajossal és Pistivel Angliába, tolni neki egy kis dolgozást. :)

Ezzzzzzzzzzzzzaaaaaaaaaaaaaazzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzz... :D 

Folytatnám azt a posztot tehát, amit még első dániai utunkkal kapcsolatban, poszthumuszként kezdtem meg. :)

Elindultunk tehát a bérelt Renault-val Nyborg felé, hogy első munkahelyünkön bizonyítsuk rátermettségünket, remekül. Kicsit kényelmetlennek éreztem a dolgot, hogy a még előző nap, a neten megnézett útvonal szerint majdnem hatszáz kilométert kell majd vezetnünk, mire a célhoz érünk. Ez még barátok között is hat-nyolc óra útnak felelt volna meg pihenésektől, forgalomtól, eltévedéstől, és egy halom más, előre be nem tervezhető változótól függően. Tekintve, hogy este nyolc körül tudtunk elindulni, aggodalmat okozott, hogy másnap hogy fogunk reggel nyolckor megjelenni a szájton, mikor a kalkuláció szerint kb. egy óra alvás lett volna lehetséges, a már említett feltételek szerint. Ehhez képest, este fél tizenegykor már a nyborgi mekdönciben toltuk befele a hambikat. Mindez úgy volt lehetséges, hogy a kedves gugli útvonaltervezője nem vette figyelembe, hogy a két nagy sziget (Fyn és Sjaelland) között van egy kibeb@szott nagy híd, ami az egész utat mindössze százharminc kilométeressé varázsolja. :D (Notes: Haccáz helyen ellenőrizzed le mindig, hogy a tervezett útvonalnál van-e esetleg rövidebb! Persze a gyorsabb is jó, ha hamarabb érsz oda. ;) )

Az első éjszakára még nem volt szállás foglalva, szóval betértünk egy, az iroda által javasolt Bed & Breakfast szálláshelyre, amikben az a jó, hogy szerény megfigyeléseink szerint az ország legeldugottabb szegleteiben is rendesen előfordulnak, szóval, ha Dániában járnál és rád szakadna az éjszaka, miközben már baromira elfáradtál, keressél egyet a közelben, mert tuti van. A tulaj bármikor felcsöngethető, és többnyire szívesen is látnak (mert, hát ezért vannak, ez a dolguk). Viszont nem olcsók, mi fejenként kb. négyszáz dán koronát fizettünk, amiben természetesen a reggeli benne foglaltatik. Viszont még így is olcsóbb, mint egy utolsó hotelszoba Koppenhágában, amiért mi szobánként ötszázkilenvenöt helyi pénzt fizettünk. Mondjuk ezek kétágyas szobák voltak, azonban, ha egyedül mész, nincs kedvezmény, szóval mindenképp ennyibe kerül (minimum).

Másnap reggel, immár játszóruhába öltözve betámadtuk az ún. étkezőt, ahová belépve a "fogadósné" elmesélte, hogy a szomszédok nemigen szoktak itt senkinek sem gondot okozni, főleg az éjszakai nagy bulizásaik miatt nem kell soha rendőrt hívni rájuk. Kissé később, az ablakon kitekintve realizálódott bennünk, hogy ez valószínűleg amiatt lehetséges, hogy a szomszédban egy olyan intézmény lakói foglaltak helyet, melyet temetőnek hívnak. :D Ami azt illeti, elég ízlésesen be volt rendezve, a sírok arról árulkodtak, hogy folyamatosan gondozzák őket. Szép volt. :) Mellesleg, mikor megérkeztünk, korom sötét volt, meg még köd is, illetve a vendégház méretei épp elég nagyok voltak ahhoz, hogy a mögötte elhelyezkedő katedrális tornyát is remek módon eltakarják a gyanútlanul megérkező vándor szélerőművész előtt. :)
Vindinge-ből tovább indultunk tehát Nyborg felé, ami lehetett vagy öt-hat kilométer, szóval nagyon nem kellett sietnünk. Beérve a szájtra megláttuk életünk első darabokra szedett (vagyis inkább még nem összerakott) szélturbináit a földre fektetve, fődarabonként csoportokba szedve. Külön a nemrég, szerelésre beérkezett gondolák, a már szállításra készre szereltektől, kicsit arrébb a kétféle toronyszekciók, illetve a már össze szerelt rotorok egymásra rakodva. Itt figyelhettem meg először életem mindez idáig élőben látott legnagyobb daruját, melynek emelőmagassága mindössze száz méter volt csupán, összsúlya pedig hatszáz tonna. :D Természetesen mozgó daruról van szó, melynek két oldalán lánctalpak helyezkedtek el. Tűzvész, vagy bármi más egyéb veszély esetén valószínűleg nem lett volna alkalmas menekülésre, mivel maximális haladási sebessége egy kilométer volt óránként. :) Legjobban azt a jelenséget szerettem, amikor nekiállt fordulni a laza talajon. Ugyanis az egymáshoz rögzített lánc elemek a fordulás során egymáshoz feszültek a megfelelő minőségű és irányú igénybevétel hatására, ami egyrészről azt eredményezte, hogy a talajt éppen elhagyó, leghátsó lánc elem, a még földön lévőről "lepattant", és marha nagyot szólt. Másrészről pedig, bizonyos távolságon belül maradva a daruhoz (nagyjából tíz méter), a földben így keltett lökéshullámokat simán lehetett érezni, kábé így: Bammmmm.............Bammmmm........... Bammmmmmm...............:D Baromira élveztem. :)

Első napunkon megtörtént az ilyenkor mindig szokásos eligazítás, ismertetni kell az újonnan jövőkkel egy csomó dolgot, pl. mit, hol találnak, kit, milyen problémával lehet keresni, kinek mi a telefonszáma, merre vannak gyülekezőhelyek, stb...
Mindezek után lehetett menni dolgozni, a kinek-kinek kijelölt munkakörre.
Négyünket kétfelé küldtek, első körben Pistit és Andort a lapát előkészítésre, Gábort és engem pedig az újonnan jött gondolák daruzásához, illetve előszereléséhez.
Itt volt szerencsém először megtapasztalni azt, hogy milyen is egy darab kötéllel irányítani egy tíz-húsz méter magasan lebegő, több, mint nyolcvan tonnás tömeget. Szélcsendben. :D Nem tűnt könnyűnek. :) Ekkor még nem sejtettem, hogy másfél hónappal később ugyan ezt kell tennem azzal a különbséggel, hogy a cucc nyolcvanöt méteren lesz, miközben én a földön. :) Nem szélcsendben. :D Megjegyzem, ez még a könnyebben irányítható fődarabok közé tartozik, mivel ugyan igaz, hogy ez a legsúlyosabb elem, azonban a felülete viszonylag kicsi. Na, a lapáté, az nem. :D
Egy idő után (két-három óra) aztán megszoktuk a dolgot, nem okozott nagyobb nehézséget elvégezni a munkát.
Másnap megtudtuk, hogy a szájt hamarosan bezár, mert a megrendelt turbinák közül hamarosan az utolsókat fogjuk előkészíteni. Még tizenegy napig volt ránk szükség.

Folyt. köv.

A második tréning nap is hasonlóan telt, mint az első. Mivel tréning ismétlés volt, ezért már többnyire mindenki, többnyire minden eszközt, többnyire minden helyzetben, többnyire zsigerből, többnyire jól használta. Többnyire. (Szeretem a szóismétlést szóismétlést.) :D
Meg is lettünk dicsérve, hogy kevesebbet kellett szarakodni velünk, mint általában a vadonatfriss technikusokkal (többnyire) általában. Hiába, az a dolguk, hogy hülyére dicsérjenek minket.
Ahogy vége lett a tréningnek, azonnal robbantottunk Koppenhágába, ami, ahogy a post címéből is könnyen belátható, szintén magyar alapítású település*, legalább annyira, mint Stockholm (Istókhalma).** Hiába, a magyarok elvitték a kultúrát északra is. :D

Elfoglaltuk a jóféle szállásunkat, azt berobogtunk gyalog a belvárosba (pusztán két kilométerre volt), ahol egy halom képet csináltunk a többiekkel. Egy idő után (úgy a négyszázharminchatodik kép után úgy döntöttem, hogy aznap nem csinálok már több képet, hogy másnapra is maradjon "csinálnivaló". Meg hát bevallom, azért is, mert kéccáas ojjektívet vittem magammal, mivel Londonban remekül bevált. Hát itt nem... :P Valamiért nemigen sikerült bezsúfolnom egy képbe azokat, amiket akartam, mivel a dánok hihetetlenül részletgazdagon építkeznek (tek), de nem túlzsúfoltan, szóval esélyem nem volt egy egész épületet egyben, részleteivel együtt lekapni. Gondoltam, majd másnap a' ötvenötössel. (Az se sikerült sokkal jobban. :D )
A srácokkal bevettük Christiania-t, ami Koppenhága egy olyan városrésze, ahol egy társadalmi kísérlet folyik arra nézve, hogy mi van akkor, ha azt mondják az embereknek, hogy "itt mindent szabad". 
Szóval a srácok kicsit bekészültek a végére, de nagyon jól érezték magukat. :D

Másnap (szerdán) megint városnézés lett (meg persze átköltözés egy másik hotelbe), kicsit más megközelítésből (Nem csak Christiania-t láttuk :D .) Körbejártuk Pityuval a legfőbb nevezetességeket (Kis hableány meg ilyesmik.), és eléggé tetszett. Dánia többi része baromi egyforma, és szinte csak az emberek hozzáállásában van különbség, de Koppenhága tök más (szerencsére) :) .
Be akartunk menni a vidámparkba (Tivoli), de kiderült, hogy annyira drága, mint egy hotelszoba egy éjszakára (~12000 Ft). Kár érte, mert nagyon látványos, jó lett volna bemenni! De, hát ez van. :)
Nagyjából ezerkétszáz képet csináltam négy nap alatt, szóval kezdek elmebeteg lenni ebből a szempontból (is). :D Még jó, hogy a többiek folyamatosan otthagytak, amikor elkezdtem fényképezni valamit, mert tuti nem jártam volna be ennyi helyet. :) Ha mindenhol annyit maradok, mint amennyi idő alatt lekaphattam volna mindent, amit akartam, kábé összesen egy kilométert tettem volna meg naponta. :)
Szóval mindent összevéve nagyon tetszett Koppenhága, de mint mindennek, a dán fővárosnak is van egy nagy hátránya, mégpedig az, hogy iszonyat drága... :( A hétszáz forintos fél literes kóla már egész etalon lett, az ugyan ennyibe kerülő másfél literes ásványvíz is egész olcsónak számított. Meglepetésemre viszont az ottani Váci utcának számító sétálóutcában egymást érik a török, görög, meg még ki tudja hányféle "Super Buffet" (magyarul: all you can eat) étterem. Összehasonlításképpen: whopper menü 62 DKK, innen száz méterre, elég igényes török étteremben super buffet 59 DKK a vacsora. Ettől kb. 500 méterre görög étteremben super buffet 49 DKK az ebéd. És az ötödik tányér után még mindig nem basznak ki egyik helyről sem. Mondjuk az innivaló egyik helyen sincs ingyen, ugyan annyi, mint más helyen.
Azt hiszem, a többiek nevében is mondhatom, hogy baromi jól éreztük magunkat, és bármikor visszamennénk, ha lehetőségünk adódna rá! :)))

*Katt ide bazz...

**A Dánok csak később dánosították København-ra a fővárost, mert féltek, hogy a sokáig tartó magyar fennhatóság végül mindenképpen kiderül, bármennyire is leplezni akarják a mai napig. ;)

Most nem a régiekkel folytatom (az is eljön majd), mivel friss élmények is keletkeztek. :)
Tegnap (vasárnap) elérkezett az idő arra, hogy a basic rescue tréninget megismételjük, mivel évente meg kell újítani az ehhez a témakörhöz tartozó ismereteinket.
Kábé semmilyen új élményt nem okozott idáig a dolog (pedig az első mondat ennek ellent mond némileg :D ), annyit leszámítva, hogy nem a teljes csapatunk jött el, viszont alkalmunk volt (van) megismerni előttünk kezdett csoportokból srácokat, amire eddig nagyon kevés kivétellel volt esélyünk. Összesen tízen jöttünk, öten a "mieink" közül, és még összesen öten két másik csoportból.
Nagyon más újdonsággal eddig nem találkoztunk, ugyan az az "alföldi" mezőgazdasági izé vesz minket körül, itt Koppenhágától 120 kilométerre, mint amúgy 350-re is. :P Talán annyi, hogy ebben a tréning központban még egyikünk sem járt, még nem voltunk Dániának ebben, az amúgy pont ugyan úgy kinéző területén, mint amilyen bármelyik másik része (Grönlandot kivéve, mivel lassan az lesz az egyetlen hely az országban, ahol még nem jártam /szegény én :D /).
Holnap (kedden) lesz a második és egyben utolsó tréning napunk, utána azonnal felmegyünk vissza Koppenhágába, ahonnan csütörtökön este jövünk vissza, egészen addig pedig csak annyi dolgunk lesz, hogy várost nézzünk. Szóval innen is kb. ötszáz képpel jövök majd haza. :D
A közelebbi jövő pedig úgy néz ki, hogy Walney 2 lesz, de erről majd akkor írok többet, ha már vagy nagyon biztosat tudok róla, vagy már ott is leszek.
Aluggyál mer mingyár éjfélvan... :)

Azt hiszem, a következő két "üresen" itthon töltött hónap épp elég lesz arra (vagy talán több is), hogy az eddig eltöltött külföldi hónapok történéseiből párat leírjak, az utókor legnagyobb örömére. :)) Poszthumusz Posztok, mondhatnók. :D
Valószínűleg össze-vissza fognak ezek eszembe jutni, szóval elnézést a kronológiátlanságért, de talán ez nem is annyira lényeges szempont. :)
Ennek ellenére talán érdemes lenne az elején kezdeni, hátha sikerül betartani az időrendiséget. :)

Kezdeném akkor az első dán munkautunkkal, ami múlt nyáron, augusztus elején esett meg.
Nem tudtuk, mennyi időre megyünk, de az sejthető volt, hogy szeptember közepén már Törökországban fogjuk süttetni a szabad bőrfelületeinket.
Itt el kell, hogy mondjam, a szélerőmű építés velejárója nálunk, hogy sajnos nem mindig tudjuk előre, hogy az adott site-on pontosan meddig fogunk dolgozni. Betudható ez egyrészt annak, hogy a dán központ irányít ki minden egyes munkatársat az adott telephelyre (ez több ezer embert jelent összesen), és a számukra külföldi (lengyel, német, angol, magyar, stb.) emberek adataival nem mindig rendelkeznek napra készen, ezért minden egyes ország munkavállalóiról folyamatos (adat) egyeztetés szükséges az adott ország cégével, ami kiterjedhet az épp meglévő munkatapasztalatokra, illetve bármilyen más, éppen szükséges adatra. Másrészt pedig itthon elég fiatal még ez az üzletág, még pár év tapasztalatgyűjtésre mindenképp szüksége van az itthoni cégnek, hogy a dolgok ügyintézése maximális gördülékenységgel haladhasson. Ezek figyelembevételével azonnal belátható, hogy sajnos nem mindig lehet jóelőre tudni a következő munka helyét és hosszát. Ezzel szerintem magyar részről mindannyian tisztában vagyunk, és maximálisan el is fogadjuk. :) Mindezt csak azért írtam le, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy minket a legtöbbször miért nem zavar, hogy lényegében miért nem tudunk mi sem pontosabb infókat arról, hogy mikor, mi fog történni. :)
Első dániai munkautunk közvetlenül három héttel az első, összesen három hetes alap beoktatásunk után következett. Ez azért fontos, mert lényegében elég frissnek számítottunk még nagyon sok szempontból. Ez alatt a három hetes alapképzés (tréning) alatt ismertük meg egymást a csoporton belüli kollégákkal, amiről a következő posztok valamelyikében fogok inkább többet írni.
Első munkahelyünk tehát egy Nyborg nevű dán város tengerpartján helyezkedett el, amely a Baltic 1 elnevezésű, németországi site előkészítő üzeme volt. Mivel a Baltic 1 tengeri site, ezért szükséges volt hozzá egy parton elhelyezkedő üzem annak érdekében, hogy a helyszínen már csak a legelengedhetetlenebb szerelési munkálatokat kelljen véghez vinni. Más szóval Nyborgban végeztük el azokat a (főleg összeszerelési) munkálatokat, amelyeket csak lehetett. Ez lényegében a fődarabok teljes szerelése és előkészítése, a majdani, tengeren való, végső összeszereléshez.
A csoportból összesen négyen utaztunk erre a site-ra, ketten ez idő alatt angliában dolgoztak, egyvalaki pedig Finnországban teljesített szolgálatot. :)
Vasárnapi napon repültünk Koppenhágába Pityuval, Gáborral és Andorral. Itthon elég jó idő volt, tekintve, hogy augusztusban történt. Koppenhágában már más időjárás fogadott minket, baromi borult volt az ég, és úgy emlékszem, talán kis eső is volt. Soha szebb leszállási élményem nem volt még eddig repülővel. :) A koppenhágai reptér ugyanis a tenger mellett közvetlenül helyezkedik el, illetve hihetetlen méretű és alakú felhők között lavírozott a pilóta, e kettő pedig nagyon szép élményt nyújtott (nekem legalábbis). :) Szinte minden pillanatára emlékszem. :)) (Ha találok majd róla képet, mindenképp felteszem majd ide.) :)))
Leszállás után felvettük életünk első közös, bérelt kocsiját, amivel aztán nekiindultunk Dánia vizes, sötét útjain, hogy még időben odaérjünk a szállásra.
A többit a következő posztban. :)

Úgy néz ki, hogy nemigen megyünk sehova, egészen május közepéig, amikor is kiküldenek hatunkat (két darab hármas csoportban, egy hét különbséggel) Skóciába, Walney-ra. Ez a Walney Island-től pár kilométerre helyezkedik el az Ír-tengeren. Hogy pontosan mit fogunk csinálni, még nem tudni. Ahogy azt sem, hogy szárazföldön, vagy tengeren fogunk-e dolgozni. Persze, maga a site tengeri (offshore), de lehet, hogy a szárazföldi (onshore) előkészítő részen fogunk dolgozni. Még kiderülnek a dolgok.
Andor és Arnold viszont júliusra helyet kaptak Norvégiában commissioning gyakorlatra, ez úton, innen is gratulálok nekik!!! :)
Hogy addig mi lesz, az tökéletesen tudhatatlan és sejthetetlen, maximum reménykedhetünk, hogy valahova passzírozzanak be minket, hogy tudjunk valamit csinálni addig is.

Akkor hát következzen a legutóbbi dániai látogatás ismertetése! :)
Nem volt különösebben nagyobb élmény, mondhatni már mindenki hozzászokott a rendszeres repülőutakhoz, bérelt kocsival való furikázgatásokhoz, a mindennapi, nagyjából százkilométeres utazásokhoz és a dán nép este nyolc óra utáni kötelező kihalásához. (Nem vicc, az a bolt, ami délután négykor nem zár be, az bezár este hatkor, de legkésőbb este nyolc az általános zárás mindenhol. Még a herningi bevásárlóközpont, ami a lakosság számához viszonyítva óriási méretekkel rendelkezik, még az is, mindegy, hogy hétköznap vagy hétvége, este nyolckor szigorúan bezár, és maximum a méreg drága étterem tart nyitva este kilencig.)

Rendszerint megérkeztünk a ferihegyi reptérre, mindenki nagyjából időben, majd nem túl számottevő késéssel felemelkedtünk a jó magyar levegőbe, hogy aztán a szlovák, a cseh, majd a német levegőeget hasítsuk 750 kilométeres sebességgel óránként, tizenegyezer méter legnagyobb magasságban. Másfél órával később le is szálltunk, azaz, inkább, hogy "ledrifteltünk", mivel a leszállópálya kicsit csúszós lehetett. Ahogy a bal hátsó futómű leérkezett, azzal a lendülettel csúszott is szépen oldalra, majd leért a jobb futómű, és vélhetően a kapitány korrekciójának löszönhetően meg is indult a másik irányba a gép, majd mégegyszer balra. :D Közben leért a gép eleje is, és már döccenőmentesen lassultunk egész addig a helyig, ahol aztán lekanyarodtunk a leszállópályáról. :)

Átvettük az autók kulcsait, és a már lassanként megszokott útvonalon elindultunk a garázs felé, ahol a szekerek még mit sem sejtve aludták friss, vasárnap esti álmukat. A mi kocsink megint egy Zafira lett, amit az autó kinyitása után vagy húsz percig bántunk. A két leghátsó pótülés ugyanis nem volt besüllyesztve a helyére, úgyhogy ezeket nekünk kellett megpróbálni visszaügyeskedni, hogy a csomagok is, meg mi is beférjünk valahogy az autóba. A projektet első körben a két villamosmérnök kolléga nyerte meg. :) Nagyon vicces volt nézni, ahogy próbálkoztak az ülések lehajtásával. :) Még a kocsi kézikönyve is előkerült a kesztyűtartóból (ami persze nem nekik jutott eszükbe :D ), de sokat az sem segített. Végül aztán közösen megoldottuk a problémát. (Még ilyen baromságot, hogy ahhoz, hogy a két leghátsó pótülést le lehessen hajtani, az összes létező ülést a lehető legelőrébb kell állítani, különben teljesen esélytelen a mutatvány!)
Végül sikerült elindulni, és mindössze egyetlen tízperces megállással, kerek négy óra alatt sikerült elérni az aznapi úticél második állomását, a videbaeki házat, majd a harmadikat, a jó, pihe-puha ágyikókat. :)
Az első tréningnapon vagy fél órát késtünk, pedig időben elindultunk. Ennek az oka az volt, hogy elfelejtettek szólni, hogy ez a képzés nem Brandéban, a központban lesz, hanem az onnan harminc kilométerre lévő Karstoftban, ami pont akkora település, hogy három egymás mellé telepített futballpálya éppen beterítené az egészet. Nem nagyon idegeskedtünk a késés miatt, ismertük már a dánok minden helyzetben (na jó, majdnem minden) fennálló nyugodtságát, amire aztán teljes alappal számíthattunk, mert a sűrű elnézéskérésre a válasz kb. az volt, hogy: "Semmi gond srácok, tudjuk, milyen baromi nehéz elsőre ide találni." (Valószínűleg nem tudták, hogy már nem először járunk ott. :D )

A tréning maga sokkal hálásabb volt, mint a legutóbbi. Ellentétben az előzővel, itt az összes fizikai meló abból állt, hogy felálltunk az asztaloktól és kimentünk reggelizni, aztán három órával később ebédelni is. :D Rettentő megerőltető volt. :)
Képzésünkben két helyi és egy angol erő vett részt, nevezetesen Kasper, Henrik és Eddie. Henrik barátunk egy jó ötvenes, egy oktatóvá lett technikus volt (persze minden oktató előélete valamennyire köthető a technikusi munkakörhöz), akinek széjjeldohányzott rekedtes mély hangja rám személy szerint elég megnyugtatólag hatott. Remek és tiszta angolsággal beszélt, minden szavát remekül lehetett érteni. :) A nem túl sok üres időnkben a repülőgépmodelljeinek bemutatásával ütötte el az időt, különböző videókat láthattunk, ahogy a nem kis műszereket egy rét fölött repteti (amelyeket egyébként maga rakott össze, több hónapos munkával. A legnagyobbnál ez a kilencet is elérte. A méretarányokról fogalmam sincs, de állítása szerint a legnagyobb, ami egy teherszállító Boeing modellje volt, kicsivel hosszabb, mint hat méter, és a pilótafülkébe a másfél éves unokája gond nélkül befért. Persze nem kínozta szegényt a felszállás élményével, csak a földön "próbálta bele" pár fénykép erejéig.).
Eddie megértésével már kicsit jobban küszködtünk, mivel ő igazi brit angol, Newcastle-ből érkezett. De egy kis plusz koncentráció segítségével őt is jól meg lehetett érteni legtöbbször.
Szóval a képzés maga elég laza és rendkívül jól követhető volt. :)

Legkésőbb délután négykor minden nap végeztünk, így lehetőség nyílt a nap többi részében azzal foglalkozunk, amivel csak akartunk. Ez általában a nagy semmi volt, mivel egész héten baromi borús volt az idő, nemigen lehetett a napi bevásárláson és bekajáláson túl sokmindent csinálni. Az egyik nap azért szerencsénk volt, mert egyszer csak kisütött a nap, úgyhogy elhatároztam, hogy el kell menni valamerre szétnézni. A többiek először lelkesek voltak, azonban ez az idő előrehaladtával eléggé lecsökkent, így a vége az lett, hogy Pistivel ketten nekiindultunk elnézni Ringkøbingbe, ami egy nem messze lévő tengerparti város. Sejthető volt, hogy a hideg miatt valószínűleg nem nagyon fogjuk a lábunkat áztatni az Északi-tenger vizében, de gondoltuk, ha már jó az idő, mozduljunk ki kicsit! Mikor a partra értünk, realizálódott bennünk, hogy még, ha akartunk volna, se tudtunk volna lábat áztatgatni a vízben, mert ahhoz legalább tíz centi vastag jeget kellett volna feltörnünk, mivel az egész a part mentén, keresztbe-hosszába be volt fagyva, úgyhogy a vizenjárás (na jó, jégen járás) képességeit kezdtük inkább gyakorolni. :) Pityu kicsit bátrabb volt, mint én ő huszonöt métert is hajlandó volt bemenni a parttól számítva, én maximum tizet, ha megtettem. Ugyanis az első jégre lépési kísérletem közben a jég, ahol még vékonykább volt, kezdte megadni magát a száztizennégy kilóm alatt, amit erős recsegéssel igyekezett a tudtomra juttatni. Beljebb már vastagabb volt, szóval nem volt mitől félni, de nem ártott az elővigyázatosság. :)
Kb. ennyi volt a kaland része a túrának, a többi már a jól megszokott, lassan unalmassá váló utazásból és zabálásból állt.
(Majd emiatt a mondatom miatt fogok rendkívül eseménydús utazási élményeket összeszedni, már látom.) :D

A következő projektről még semmi hírem sincs, ha lesz, azonnal tudatom. :)