End of Walney

2011.07.06. 14:17

 Üdv megint itt! :)

Nagy vonalakban körbe írom, hogy mi is történt, ami miatt kis időre abbamaradt a posztolás.
A lényeg, hogy az angol munkatársak kicsit aljasak voltak velünk. Mivel ők kétszer annyi pénzt kapnak, amikor hajón dolgoznak, nagyon fontos nekik, hogy megtarthassák a munkájukat, ami érthető. Azonban fenyegetve érzik magukat, mikor számukra teljesen idegen emberekkel kell együtt dolgozniuk, mert könnyen kiderülhet, hogy igazából hülyék, mint a segg (láttam pár példát). Amennyiben olyan emberekkel dolgozhatnak együtt, akik cimborák, sokkal kevesebb az esélye, hogy valamilyen hiba elkövetése esetén büntit kapnak, vagy elküldik őket a hajóról, mivel a cimbi érdeke is, hogy maradjon a haver, mert bármikor történhet vele is hasonló. Ezért kölcsönösen nem jelentik egymást, így a hajón tudnak maradni sokáig. Másik részről pedig az angol szakszervezet annyi pénzt pumpál az offshore szájtokba, hogy részükről elvárt, hogy minél több angol dolgozzon a hajókon. Ezért minden apró lehetőségre rákapnak, hogy az adott "idegen" helyébe angolt állíthassanak. Szóval mind a melósok, mind a szakszervezet (akik lényegében szintén melósok) érdeke, hogy külföldi ne dolgozzon hajón. Illetve, ha dolgozik is, minden apró lehetőség ki legyen használva annak érdekében, hogy az adott "idegen" el legyen távolítva a hajóról az említett okokból kifolyólag. Dánok amúgy azért dolgoznak még a hajókon, mert jelenleg ők még tapasztaltabbak, és többet is tudnak, mint az angolok. De pár éven belül nekik is harangozni fognak...

Tehát lényegében kirúgattak a kedves angol pajtásaim egy másik kollégával együtt (négy hét után) a hajóról, illetve ennek következménye lett, hogy később az egész szájtról is kirúgtak (vagyis inkább nem vártak vissza). Ez nagyon nem érdekelt volna önmagában, mert a világon van még néhány prodzsekt, csak az Egyesült Királyságban van még vagy 3-4. Úgyhogy a legkevésbé sem érdekelt ez a része. Sokkal inkább izgatott, hogy mi a helyzet az otthoni irodában. Mert ugyebár egyetlen munkaadó (közvetítő) sem szereti azt hallani, hogy az ő kedves munkavállalója nem alkalmas az adott munka elvégzésére alapvető hiányosságok miatt. Úgyhogy úgy éreztem, joggal aggódom, amikor arra gondoltam, hogy az otthoni iroda ezt még esetleg megtoldja egy végleges elbocsátással az egész vállalattól. Szerencsére ez nem következett (még) be, de úgy érzem, a jövőben jobban oda fognak figyelni rám, ami az ő szempontjukból teljesen érthető.

A történet lényegében úgy alakult, hogy a srácok rájöttek, hogy nem beszélem anyanyelvi szinten az angol nyelvet (legalább is azt a nyelvet, amit ők angolnak neveztek), ebben pedig remek lehetőséget láttak arra nézve, hogy mihamarabb kívül tudjanak a hajóról. Ez önmagában azért érdekes csupán, mert egyébként tök jól elbeszélgettünk egymással. Lényegében a tipikus, szemből hátba szúrás esetének lettem az áldozata. :) Jelentették a hajón lévő nagyfőnöknek, hogy egyáltalán nem beszélek angolul, és ez nagyon nagy balesetekhez is vezethet a nem megfelelő kommunikáció miatt. Emiatt ők félnek velem dolgozni (az arcukon nem látszott annyira a rémület, amikor mégis együtt dolgoztunk). Annak ellenére, hogy a hajós főnök kötelessége lett volna, hogy erről velem beszélgetést kezdeményezzen, az információról való tényleges meggyőződés nélkül, azonnal jelentette a prodzsekt nagyfőnökének a dolgot, az pedig rádobva a leszarom-pecsétet  még a szájtról is kirúgott. Mert ha valaki, ő aztán tényleg leszarja az utána járást az ilyen apró fos kis ügyeknek, nem ér rá ilyesmikre. Azért, hogy biztosra menjenek, még kitalálgattak a jelentésükbe egy-két alapvető baromságot a munkateljesítményemmel kapcsolatban, amikről csak távoli információim vannak, de így is eléggé megleptek. És ezek után még volt lelkiismeretük hozzá, hogy az arcomba mosolyogjanak, és az amúgy kötelező hazajövetel elején képesek voltak úgy elköszönni, hogy "Viszlát egy hét múlva!" Kivétel nélkül. Ezt tartom igazi pofátlanságnak és gerinctelenségnek. Még, ha igazuk is lett volna, akkor sem kellett volna a hátam mögött, titokban intézkedniük. De, hát nyilván tudták, hogy nincs igazuk, ezért kellett mindent így csinálniuk, hogy biztosra mehessenek. Az akció sikeres volt, szeretnék innen is gratulálni nekik a kiváló munkájukért és együttműködésükért!

A bejegyzés trackback címe:

https://nattevindogulvene.blog.hu/api/trackback/id/tr293044454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása