G.G.

2011.07.08. 13:11

 Másfél héttel az után, hogy hazajöttem a Krakenről, hívtak az irodából, hogy pár napon belül megint Angliában kellene lennem, hogy tréningre készülődő külföldi kollégákat helyettesítsek négy hétig. Annak ellenére, hogy rendesen összezavartak az addigi események nyelvtudás szinten (mivel már egy egyszerű mondatot sem tudtam anélkül összerakni, hogy ne ellenőriztem volna utána ötször), illetve, hogy ezek után semmi kedvem sem volt angolokkal együttműködni szerintem érthető okokból, simán rábólintottam. Nem érdekelt, ha már itt a lehetőség, hogy visszakerüljek a sűrűjébe, akkor miért ne... :D
Kedd este óta vagyok a Greater Gabbard nevű offshore szélpark közvetlen közelében, egy Wind Solution nevű hajón, amit direkt azért alakítottak át ún. hotelhajóvá, hogy az offshore szájtokon dolgozó kollégáknak ne kelljen naponta órákat tölteni utazással ahhoz, hogy a partról a már felépített, de még be nem fejezett turbinákhoz kijussanak. A cég weboldala nem túl agyonszervezett, de az alap infók azért rajta vannak.
Azért a "hotelhajó" kifejezés alatt nem egy luxus tengerjárót kell érteni! ;) Ez egy kisebb, hatszintes hajó, elfér rajta minden utassal (ezek vagyunk mi) és személyzettel (ezek nem mi vagyunk) összesen kb. 80-100 ember.
Vasárnap indultam Ferihegyről jóféle fapadossal, szerencsére este. Azért szerencsére, mert így még el tudtam menni egy szombat-vasárnapdélelőttös Kőhegyezős Pomázra, amit Ferencnek, Tibornak, Lórántnak és a Nortfésznek ez úton is köszönök. :)
A Vízeer jól kitalálta a gondolataimat, amikoris arról tájékoztatott a reptéri digitális kijelzők segítségével, hogy a felszállás egy órával később fog történni, ugyanis a London (Luton) - Budapest járat kisebb késésben van a pilótafülkében támadt tömegverekedés következtében.
Megint ritka szép felhők között röppentünk, kár, hogy most nem hoztam fényképezőgépet, megérte volna. Az egyórás késésből természetesen semmit sem sikerült behozni, úgyhogy Lutonba is pont egy órával később értünk, mint ahogy kellett volna. Az útlevélvizsgálat szempontjából azonban nem volt probléma a késés, ugyanis a sor, amit végig kellett volna állnunk ha időben érkezünk, udvariasan megvárt minket, nehogy bármi kellemetlenséget okozzon a szokatlanul gyorsan történő ellenőrzési folyamat. A kellemes várakozást még megtoldottam egy kisebb kitérővel, amit az ePassport kapu felfedezése okozott. Ugyanis sok EU-s útlevéllel rendelkező embernek (természetesen főleg magyaroknak) fogalmuk sincs róla, hogy nem muszáj az útlevelet a határellenőr kezébe nyomni, hogy a bunkó modorával, köszönés nélkül belebámuljon az arcodba. Azt az érzést keltve, amikor az iskolában az igazgató magához hívat, de fogalmad sincs, hogy miért, és ha kell, ha nem, úgy érzed, hogy bűntudatod van, pedig nincs is. :) Aztán visszabassza a pultra az útleveledet, és int, hogy menj a picsába innen. Szóval, ha ún. "ujjlenyomatos" útleveled van, ezt nem kell végig szenvedned, hanem bemész az ePassport zónába, oda mész a géphez, lehúzod a leolvasón az útlevcsi megfelelő részét, vársz, azt kinyílik az angol mennyország kapuja. Szóval kezdtem kicsit örülni magamban, hogy itt van az ePassport folyosó, és senki nem áll benne. Többször el is olvastam, nehogy összekeverjem az EU Passports folyosóval, amit gyakran megejtettem már utazós életszakaszom folyamán. ePassport... ePassport...ePassport... oké akkor mehetünk - gondoltam - és megindultam nagy boldogan a folyosón, amikoris odaérve a pulthoz, a következőt olvastam: ePassport gate closed! 
Visszaszivárogtam kissé szomorúan az EU Passports folyosóra. Közben felfigyeltem a non-EU Passports zónára, ahol - megszámoltam -, tizenketten álltak, szemben a mi legalább háromszáz fős sorunkkal. Nem baj - gondoltam - úgyis azért van külön EU-s sor, mert a tagállamok állampolgárait hamarabb engedik át, pontosan ezért van az EU-s zóna. Szegény idegenek, még reggel is itt fognak állni. Igazán nem igazságos ez velük szemben. Alig, hogy befejeztem a gondolatot, megjelent a non-EU zónánál egy alacsonyabb, vékony határellenőr, kinyitotta a szalagkordont, és udvariasan megkérte az ott várakozó embereket, hogy legyenek szívesek az ország területére befáradni, és érezzék magukat otthon... Természetesen azonnal eszembe jutott, hogy még épp időben vallhatnám magam albán, politikai menedékjogért folyamodó nem EU-s állampolgárnak, hogy hamarabb bejuthassak, és mehessek végre a taxishoz. Aztán eszembe jutott, hogy még mindig nem tudok albánul egy szót sem, ami az azonnal rendelkezésre álló tolmács megjelenése esetén gondot jelenthet. Aztán megint eszembe jutott a taxis, meg az, hogy a londoni British Museum egyiptológusai nagyjából mostanra kapják meg a laboratóriumi eredményeket a taxis mumifikálódott testét borító finom tweet gyolcs összetételéről, amellyel a testét betekerte korán reggel, miután elköszönt a feleségétől. Úgyhogy, hogy a későbbi félreértéseket megelőzzem, bekapcsoltam a telefonomat, majd a következő üzenetet olvastam rajta: Önnek 16 nem fogatott hívása volt a +44... telefonszámról 07.03-án. Megnyugodtam, hogy talán még mégsem indult oszlásnak a taxis, úgyhogy gyorsan visszahívtam, és gyorsan megbeszéltük, hogy elmegyek anyámba, de utána közvetlenül találkozunk a pickup point-nál. Később, mire a nagy nehezen végigizzadt várakozás után kijutottam a reptér épületéből, realizálódott, hogy ez az ún. pickup point, ha a Holdról, vagy más, hasonló távolságban lévő égitestről nézzük, valóban egy pontnak tekinthető. Ezért még utoljára felhívtam a sofőrt, hogy akkor ugyan egyeztessük már a mégpontosabb tartózkodási helyét, mire a következő válasz volt hallható: Egy fekete autóval vagyok.
- Igen, szóval az Egyesült Királyságban azonnal kiszúrható egy fekete taxi a többi között, főleg, mert az összes többi nem fekete és nem autó. - Gondoltam, ezt nem közlöm vele, hanem inkább javaslom neki, hogy mégiscsak fejezze be az általános iskola hátralévő pár osztályát, mivel sokat segíthet a logikus gondolkodás elsajátításának megalapozásában, illetve, hogy ilyen magas iskolázottsággal már akár biztonsági őr is lehet az emberből. Aztán inkább azt tanácsoltam, hogy figyeljen ő engem, mivel bizonyos testi adottságaimból kifolyólag ő könnyebben megtalálhat engem (a jobb hüvelykujjam nagyjából egy milliméterrel hosszabb a balnál). Erre a válasz az volt, hogy az autója márkája Peugeot, majd valószínűleg megszakadhatott a vonal, mert már nem az ő, hanem a "foglalt jel" hangját hallottam.
Egész könnyen megtaláltuk egymást, mivel a megadott, jelentős információk követése helyett egy magas gőzoszlopot kerestem, amelynek az alján egy vörös taxis fej található, lehetőleg egy fekete Peugeot közelében. Bepakoltattam vele a nehezebb csomagokat, majd elindultunk a közeli hotelhez, ami mindössze három órás utazással könnyen megközelíthető volt. Egész barátságossá vált a hangulat az autóban, mivel már mindketten megnyugodtunk. Azért, hogy jót mulathassunk, fél óra út után a gyári Peugeot GPS beépített eltévedés rendszere az autópálya belső sávjában, egy birkanyájjal teli mező közepénél utasította a sofőrt, hogy tartsa be a 10 mérföldes sebességkorlátozást, száz yard múlva forduljon jobbra a mellékutcába, majd ne felejtse átengedni a gyalogosokat tekintettel a közelben elhelyezkedő általános iskolára.
Miután kinevettük magunkat, a GPS negyedik újraindítása után a taxis úgy döntött, hogy inkább a már a rómaiaknál is jól bevált tábla olvasás és követés technológiáját alkalmazza a tájékozódásra, majd elmesélte legújabb tervét az összes francia azon bolygóra való visszaküldésére nézve, amelyről a Földre szabadították őket.
Éjfél után nagynehezen birtokba vettem a szállást, amit foglaltak nekem. Végre nem kellett túl korán kelnem, ugyanis a kapcsolattartóm azt ígérte, hogy reggel kilenc előtt nem jön értem.

A bejegyzés trackback címe:

https://nattevindogulvene.blog.hu/api/trackback/id/tr263050246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása